Van úgy, hogy feladnám,
a mezemet leadnám,
az ágyamat bevetném,
a ruháim kimosnám.
Aztán csak battyognék,
végig a főúton,
egészen egyedül,
végig a körúton.
Valahol reggelig,
a város szélén,
magamban táncolnék,
egy penge élén.
Nézne az élet csak,
kedvesen, míg én,
játszanék vele,
ki nevet a végént.

De mi lesz majd,
ha megáll a perc?
Az a pár száz hertz,
ahol volt egy kis rezgés?
Leszek-e én,
és leszel-e te?
A semmi közepében,
lesz újrakezdés?

Van úgy, hogy feladnám,
a mezemet leadnám,
az ágyamat bevetném,
a ruháim kimosnám.
Aztán csak battyognék,
végig a főúton,
csillagok között, én,
végig a Tejúton.

Írnék Istennek,
egy szerelmeslevelet,
megköszönném neki mind,
ami lehetett.
Ha sokat adott,
és azt is, ha keveset,
mind, aki rajtam,
vagy velem nevetett.

Adj Király most
katonát,
koldusoknak
vacsorát!
Világtalannak
szemeket,
hogy megtalálja,
amit keresett!

Akkor én most
nekifutok.
Repülni fogok,
vagy lezuhanok.
Hogy mi volt a terv,
még ma megtudom!

Jó, akkor én most
nekifutok!
A nagy szikla széléről
elrugaszkodok!
Vagy, hogyha félnék,
csak megfordulok,
és hazafutok,
csak hazafutok!

Dugó van a Körúton,
mit kerülgetnek?
Kivérzett lelkét
a Nyolc-kerületnek.

Menjen most csak tovább,
kinek nincsen vele dolga!
Csak emberek lomjai
lettek az utcára kitolva.

Titkos terveink a járdán
szanaszét szórva,
a cigányok felmérik,
kinek mennyit ért a sorsa!

Utcára került
otthontalan sorsok,
észre sem veszlek,
ha így rám nem szóltok…

Függönyök mögül
leselkedő világ,
(Ez is ti vagytok, ez is én vagyok.)
fülelni kell Istennek,
hogy meghallja az imád.
(Ez is ti vagytok, ez is én vagyok.)

Utcára kidobott
otthontalan sorsok,
(Ez is ti vagytok, ez is én vagyok.)
a szemétben keresd most meg,
mi is volt a dolgod!
(Ez is ti vagytok, ez is én vagyok.)

Nézd, nagymama kacatja,
végre letette a terhet.
A macskája is ott van,
még egy utolsót ellett…

Mit rágnak ott a kutyák?
Apa nadrágszíja!
Tudtuk, mikor ivott,
és azt is, hogy nem bírja.

Ott véres egy fürdőkád,
ne nézz oda!
Pedig makulátlan volt
ezeknél minden szoba…
Kintről van a lakat
ma már az ajtókon,
bár úgy éltünk volna,
ahogy a fotókon!

Hűséget fogadtál,
de megcsalt a világ,
(Ez is ti vagytok, ez is én vagyok.)
mint kocsi után kötött,
megvakított kutyát.
(Ez is ti vagytok, ez is én vagyok.)

Magad vagy, magadnak
halálos gyógyszere,
(Ez is ti vagytok, ez is én vagyok.)
telibevert világnak
kilyukadt óvszere!
(Ez is ti vagytok, ez is én vagyok.)

Lassú tánc, lassú tánc,
táncol a plafon.
El is érem már talán,
olyan alacsony.
A világ és az értelem
messzire szalad.
Sírni lenne jó,
de félni nem szabad!

Ki emel, ki emel,
ringat engemet?
Kinyitni a szemeket,
már régen nem lehet.
Lángban áll most a világ,
de a közepén,
lassú táncot táncolunk,
te meg én.

Behívó levelek,
kartotékok.
(Ez is ti vagytok, ez is én vagyok.)
Félelemben összepisilt
ágymatracok…
(Ez is ti vagytok, ez is én vagyok.)
Eljöttünk a végéig,
megnézni, mi van ott,
(Ez is ti vagytok, ez is én vagyok.)
szembe néz egymással
sirásó s halott…

Az algoritmus, na úgy látom,
nem nagyon lesz a barátom.
Kellene mellém valaki offline,
instaszökevény fiú, vagy rosszlány.

Belegondoltál, mekkora lenne,
ha boomerekből megint nagymama lenne?
Maroknyi porcukrot szórna a meggyre
s nagyapám szánkóval húzna a hegyre…

Álmodjunk magunknak világot!
A katonák kezébe virágot.
Csodavilág lehet itt minden,
csak segítened kell elhinnem!

Mered-e álmodni, hogy lesz egy jó hely?
A portás, a pap és a pultos is jó fej?
A népszavazásnál majd kérhető,
hogy legyen a Föld megint élhető!

Jókor vagyunk, épp a jó helyen,
és már az se hiányzik, hogy más legyen.
Egy kis időt adjunk a végtelennek,
és a fákon az álmok, majd megteremnek.

Álmodjunk magunknak világot!
A katonák kezébe virágot.
Csodavilág lehet itt minden,
csak segítened kell elhinnem!

Álmodjunk magunknak világot!
A katonák kezébe virágot.
Gyerekek fogják a varázspálcát,
ha hagyjuk, a sorsunkat ők megváltják.

Egy pont vagyok én csak a mindenben,
aki mindig is benne volt mindenben.
Csodavilág lehet itt minden,
csak segítened kell elhinnem!

Villan a karma tűhegyes karma,
úgy tűnik, mintha minket akarna.
Táncba ma vinni, hitekbe hinni,
égi királyok zászlaját vinni.
Csillaggal rajzolt képletekben,
a forgás nem lassul a végtelenben…
Idő porlik, a most, ha dobban:
a szívben, a kvantum, ezerfelé robban!

Álmodjunk magunknak világot!
A katonák kezébe virágot.
Gyerekek fogják a varázspálcát,
ha hagyjuk, a sorsunkat ők megváltják.

Egy pont vagyok én csak a mindenben,
aki mindig is benne volt mindenben.
Csodavilág lehet itt minden,
csak segítened kell elhinnem!

Lassan áthajolok a gödör peremén,
félve nézek bele, vajon ott vagyok-e én.
A világot temetjük, nem vagyok egyedül,
csak csöndben sírdogálunk, míg valaki hegedül.

Hová tűntél kisember, gyere, bújj elő!
A háborúnak vége van, talán meginnál egy sört?
Álom volt ez, rossz álom, nagyon sajnálnám,
ha maradt benned élet még, hogy meg ne próbálnád.

Én a Földön oly korban éltem,
amikor az volt a norma, hogy féltem.
Nyomorgók vágya, Isten álmatlan ágya,
nyolcmilliárd ember magánya…

Lassan áthajolok a gödör peremén,
félve nézek bele, vajon ott vagyok-e én.
A világot teremtjük, nem vagyok egyedül,
csak csöndben sírdogálunk, míg valaki hegedül.

Szilikonon feszül most, a kalotaszegi…
Kalodába feszítve, ki a szabályt megszegi.
Bőrbakancsok az ugaron, hej, keszke’- keszkenő!
Májusban is havazik már, pompás az idő!

Én a Földön oly korban éltem,
amikor az volt a norma, hogy féltem.
Nyomorgók vágya, Isten álmatlan ágya,
nyolcmilliárd ember magánya…

Na figyelj, nekem így nem!
Miért kapom, ha nem is kértem?
Nem lehet csak ennyi, még tovább kell menni,
Mondd, mit kéne éreznem?

Na figyelj, nekem így nem!
Miért kapom, ha nem is kértem?
Nem lehet csak ennyi, még tovább kell menni,
Mondd, mit kéne éreznem?

Akkorát álmodj, hogy épp meg ne érje
És akkor is szeress, hogyha senki se kérte
Sok lesz a jóból, de én nem félek
Pofonból is, csókból is kétszer kérek

Olyan méreg az élet, ami gyakran halálos
Ha egy kicsit is kihagysz, csak akkor lesz káros
Kihül a szerelem, ha túl van gondolva
Ha élet, hát éljük meg túladagolva

Felszentelt csókok, elvérzett tervek
Lábon kihordott halálos szerelmek
Én elhittem, megittam, meghaltam tőle
Csak szólj, és én beszállok újra egy körre

Visszaírt, eljött s holnap megcsókol végre
Na ennyit csak várhat még a világvége
Ne mondd, hogy az élet oly rideg volna
Még eszkimók szexelnek a jégkunyhókban

Akkorát álmodj, hogy épp meg ne érje
És akkor is szeress, ha senki se kérte
Kihül a szerelem, ha túl van gondolva
Ha élet, hát éljük meg túladagolva

Felszentelt csókok, elvérzett tervek
Lábon kihordott halálos szerelmek
Én elhittem, megittam, meghaltam tőle
Csak szólj, és én beszállok újra egy körre

Van úgy, hogy feladnám, a mezemet leadnám
Az ágyamat bevetném, a ruháim kimosnám
Aztán csak battyognék végig a főúton
Egészen egyedül végig a körúton
Valahol reggelig a város szélén
Magammal táncolnék egy penge élén
Nézne az élet csak kedvesen, míg én
Játszanék vele ki nevet a végént

De mi lesz majd, ha megáll a perc
Az a pár száz hertz, ahol volt egy kis rezgés?
Leszek-e én, és leszel-e te
A semmi közepébe lesz újrakezdés?

Van úgy, hogy feladnám, a mezemet leadnám
Az ágyamat bevetném, a ruháim kimosnám
Aztán csak battyognék végig a főúton
Csillagok között én végig a Tejúton
Írnék Istennek egy szerelmes levelet
Megköszönném neki mind, ami lehetett
Ha sokat adott és azt is, ha keveset
Mind, aki rajtam vagy velem nevetett

Adj király most katonát
Koldusoknak vacsorát
Világtalannak szemeket
Hogy megtalálja, amit keresett

Akkor én most nekifutok
Repülni fogok vagy lezuhanok
Hogy mi volt a terv, még ma megtudom
Jó, akkor én most nekifutok
A mászófal széléről elrugaszkodok
Vagy hogyha félnék, csak megfordulok
És hazafutok
Csak hazafutok

Olyan szép a Hold,
ilyen még sose volt!
Akár csillag is lehetne
egy kicsit, csak ma este…

Nehéz szerelmet találni
ebben a sötétben,
ezért világít oly szépen
a Hold ma fönn az égen.

Szétesett a világ,
mint tinik a házibuliban.
Egy kicsit túltoltuk a dolgot,
asszem ez így rendben van…

Most csöndben rágok egy kenyeret
s talán iszok még egy kis bort.
Ez lehet, most nem hiányzott,
vagy talán éppen a legjobbkor!

Úgy nyomja a vállam a világ,
az agyam 39 fokos.
Elfutni lenne jó,
ember most legyél okos!

Én nem értem, hogy mi ez,
vajon büntetés vagy teszt?
Én lassan semmit sem remélek,
csak, hogy egyszer vége lesz.

Ha egyszer ennek vége,
Oh, én nagyon, nagyon…
Jaj lesz neked akkor,
a szád szétcsókolom!

Ha egyszer ennek vége,
majd utazni fogunk!
Még nem tudom, hogy hová,
max’ egy villamoson…

A TV-met kidobtam,
csak a frászt hozza rám!
Nekem elég híradó most,
a szemed és a szád!

Gyere bújjunk egy kicsit közelebb,
és talán igyunk még egy kis bort!
Ez lehet, most nem hiányzott,
vagy talán éppen a legjobbkor.

Ha egyszer ennek vége,
oh, én nagyon, nagyon…
Jaj lesz neked akkor,
a szád szétcsókolom!

Ha egyszer ennek vége,
majd fesztiválozunk!
Elviszem magammal
a nagymuterom.

Olyan szép a Hold,
ilyen még sose volt!
Akár csillag is lehetne
egy kicsit, csak ma este…

Nehéz szerelmet találni
ebben a sötétben,
ezért világít oly szépen
a Hold ma fönn az égen.